a következő pillanatban az ajka ott volt az enyémen , és én már nem küzdöttem ellene. nem azért , mert ezerszer erősebb nálam , hanem azért , mert az akaraterőm abban a pillanatban porrá omlott , amint az ajkunk találkozott. ez a csók nem volt olyan óvatos , mint az emlékeimben élők , és ez részemről nagyon rendben volt így. ha már az a sorsom, hogy darabokra szakadjak, akkor legalább annyi örömöt akarok cserében kisajtolni a pillanatból , amennyit csak lehet. így hát visszacsókoltam , a szívem összevissza vert , elfulladva kapkodtam a levegőt , és az ujjaim mohón kóboroltak az arcán. márvány teste az enyémnek feszült , és boldog voltam , mert nincs az a szenvedés , amit ne viseltem volna el mindezért cserébe. a keze úgy simogatott , mintha örökre meg akarná jegyezni az arcomat