‎"Üss meg,vágj pofon,rúgj belém te rohadt élet!...de én a pofádba vigyorogva mondom: hehe még élek!"

Teljesen abban a hitben éltem több,mint fél évig,hogy oké szeretnek és ez az,érzem,hogy ez most az a kapcsolat,ami örökké tart majd *.* ( legalább is ezt kívántam legbelül) Aztán jöttek a pofonok és a szakítás.Padlóra vágott ez az egész.Napjaim úgy teltek,hogy felkeltem,suli,haza jöttem és egyből beugrott ,hogy ő már nincs velem,ekkor újra és újra összeomlottam. Eljött a szombat.Ez az a nap,amit általában várok,de mostanában nagyon nem az.Szombat este mindig együtt filmeztünk,együtt voltunk egész este. Hiányzik minden,hiányoznak a nevetések,filmezések,ölelések és csókok. Az elején feltettem a kérdést: "Mi van ,ha megint az lesz és megint fájni fog?!..pofára fogok esni." - és lám. Azt hittem,hogy ő nem lesz ilyen,hogy nem teszi meg még egyszer. Nem hibáztatom,ha nem szeret ,hát nem . De újra fel kell építenem magamban a bizalmat.Félek belevágni egy új kapcsolatba. Egy jó ideig megint a csajozós énem kerül előtérbe. Lássák,hogy megint szingli vagyok. Már most rám írnak minden este,szíveket kapok a falamra és rám írnak ismeretlenül:"Szia,annyira cuki vagy és beléd szerettem." Lehet,hogy én voltam a hülye,mikor történtek dolgok és lehet,hogy most is én vagyok a hülye,mikor történnek dolgok,de kell,hogy mellettem legyen.Ha fájdalmat okoz ,hát ez van ez vele jár ,de nekem akkor is kell.Maga a tudat,hogy mellettem van.

Hmmm...bárcsak minden máshogy alakult volna...talán még most is boldog lennék. Itt a karácsony és nincs kinek azt mondjam.:"Boldog karácsonyt kicsim!" Talán ez az én sorsom,talán nem,én alakítottam így,talán nem. Az élettől megkapom a nekem járó pofonokat. ... Visszatérve az előzőre.Már többen kérdezték,hogy miért foglalkozok még vele? - erre azt tudom felelni ,hogy: - Én sem tudom ,hogy miért. Hogy miért nem engedhetem el...talán könnyebb lenne,talán. De valami belül nem engedi el,akármit csinál arra kényszerít,hogy oda menjek és megöleljem. Ha elhatározom ,hogy jó mától én is olyan leszek,mint ő velem,egy ideig bírom,de aztán ránézek és....és muszáj oda mennem és megölelnem. Talán ezt hívják szerelemnek?!- mikor nem tudsz neki ellenállni? Szerintem igen és ,hogy a szerelmet el lehet-e folyatni?!..próbáld meg. Fájni fog,szenvedni fogsz és mikor már épp,hogy rendbe jönnél és felejtenél,akkor újra előjön a hiánya vagy épp ő maga. Nem tudsz mit tenni vagy megkímél az élet vagy belehalsz. Minden áldott este a hiányával alszom el. Szorosan megölelem a felsőjét,majd azt kívánom:"Légy boldog!"...