Egy telefon,hogy rosszul van.Egyből öltözök és futottam érte...Mikor megláttam, hogy milyen állapotban van nagyon megsajnáltam. Aztán kezdtek mesélni és én: ~Nem akarom hallani.~
Vártunk a buszra és úgy döntöttem,hogy nem hagyhatom magára...még túl fontos ahhoz nekem.
Felültünk a buszra és minden percben őt lestem.Mikor pillantásunk összetalálkozott rám mosolygott,mint régen.
Nagyon fájt,hogy nem ölelhetem át,hogy nem adhatok neki puszit és ,hogy nem mondhattam neki,hogy mennyire szeretem.Szívembe olykor hasító érzés nyilalt.Reméltem,hogy már nem kell sokáig a buszon ülni,mert könnyek hada gyűlt fel a szememben....Leszálltunk.
Feléjük sétálva megkérdezi: ~Minden rendben?~..válaszom igen :)
De rájött,hogy nem ez az igazság. Búcsúzáskor gyengéden átölelve elköszöntem tőle.
Hazafele feltűnően lassan sétáltam és gondolkodtam,magamban énekeltem. Átgondoltam minden,de ide most nem írom le,előbb neki kell elmondanom. Nem tudok rá barátként tekinteni ♥ sajnálom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése