Reggel felkelek,kinyitom a szemem és egyből az ő hiány fogad.Egyre nehezebben bírom nélküle.Egyszerűen így nem vagyok teljes ember.Hiányzik a szívem másik fele,ami nála maradt.Mikor anyának elmondtam,hogy vége csak ennyit mondott: Sajnálok,de fiatal vagy lesz más,aki szeressen!
Oké.Én is így voltam vele első nap,de ahogy múlik az idő egyre rosszabb.A szívem egyre jobban összetörik,kikészülök.Hiányzik,hogy azt mondja elalvás előtt..Jóéjt kicsim,szeretlek.Reménykedek,hogy minél hamarabb rendbe jön minden,mert már nem bírom sokáig.Egyre jobban látszik rajtam,hogy kész vagyok.Nem tudok rendesen koncentrálni,mert ha gondolkodni kezdek egyből rá gondolok.Ha itthon vagyok minden hozzá fűz,ha gépezek mindenhol olyat látom,ami rá emlékeztet,de még ha ha városban vagyok is rengeteg olyan hely,emlék van amiről ő jut eszembe.
Mindenemet odaadnám azért,hogy itt legyen.Tegnap is már muszáj volt felhívnom,mert beleőrültem volna annyira hiányzott már és ha nem láthatom legalább a hangját halljam. Hmmm.:(
Van az a sok rinyálós ember,hogy nélküled nem tudok élni,imádlak,te vagy a mindene...ahha.
Aztán,ha vége ,akkor simán túllépnek rajta vagy már egyből más után koslatnak.
Nem tudják milyen az,ha tényleg nem tudsz valaki nélkül élni,nem tudják,hogy milyen valaki szeretetével ébredni-lefeküdni.Ha az ember tényleg szerelmes,komoly fájdalmakat okoz a másik hiánya.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése